„Az alkotás nemcsak ott van jelen, ahol az ember nagy történelmi jelentőségű műveket teremt, hanem mindenütt, ahol az ember elképzel, kombinál, változtat, valami újat teremt, bármilyen szegényesnek is tűnjék az a zsenik alkotásához képest.”
– Lev Szemjonovics Vigotszkij
2011 volt az év, amikor ezt az idézetet tudatosan kezdtem használni, és azóta is számos helyzet volt, amiben megjelent. Az élet az apróságokban létezik igazán, amit kiemelkedőnek vagy nagy horderejűnek gondolunk, nos, az csak az ego sajátságos értelmezése az adott dologról.
Ezzel persze nincsen gond, az egót nem kell máglyára vetni, megvan a maga haszna az emberi létezés során. De nem szabad hagyni, hogy túl nagyra nőjön, azaz túl nagy legyen a szája. 😅
Szóval, ahogyan az idézett gondolat arra utal, legyél elégedett a kicsivel is, és legyél büszke magadra. És még valami, ha már magad meg tudod élni, akkor erősítsed ezt másokban is. Mert ahogyan mondani szokás, a sok kicsi sokra megy.